Tóth János

Született: Miskolc, 1969

Gyermekkorát tanyán töltötte, az itt szerzett élmények meghatározóak maradtak számára egész életében. „Elmondhatom, hogy az Isten nem adhatott nagyobb ajándékot, mint ezeket az éveket.” – írja erről az időszakról.

Tanulmányait Mezőcsáton és Miskolcon végezte. Autószerelőnek tanult, első verseit szakmunkás korában szerezte.

A versírást később sem hagyta abba, de igazán termékeny korszaka 2005-től számítható. Megismerkedve az Internettel, az Amatőr Művészek Fórumán publikált és itt ismerkedett meg olyan költőkkel, akik jelentős hatással voltak rá. Első verseskötete, A hársfán túl, 2005 karácsonyán jelent meg. Azóta két további kötettel jelentkezett. Versei rendszeresen hallhatók a miskolci Irodalmi Rádió műsoraiban. Számos verse az Interneten is olvasható.

Tóth János jelenleg autószerelőként dolgozik Mezőcsáton. Házas, két lány apukája. A költészet mellett a harcművészetekkel is komolyan foglalkozik.

A költőhöz saját vallomása szerint Petőfi Sándor és Arany János költészete áll legközelebb. „A stílusom, ha írhatok ilyet, talán az Ő költészetükre emlékezteti az olvasót, de a csalódások elkerülése érdekében szólok: én nem vagyok olyan jó, mint ŐK! „ – írja honlapján. A magam részéről az állítás mindkét részével egyetértek.

Tóth János egyes fiatalkori verseinek hangulata valóban erősen emlékeztet a két nagy példakép műveire. 

„Odafenn a hegyek közt, furulya szó hangja száll
Fa alatt egy juhászlegény, szomorúan muzsikál.
Szívhez szólón szól a dal, könnybe lábad a szeme
Van neki egy furulyája, de azon kívül senkije.”
                    (Egy szerelem balladája)

Azonban későbbi verseiben már sem stílusában, sem témaválasztásában nem követi ilyen szorosan példaképeit, és például Petőfi forradalmi lendületét is hiába keresnénk műveiben. Ő, mint minden valamire való művész, saját útját járja, és úgy tud korszerű lenni, hogy közben megőrzi a magyar költészet legszebb hagyományait. Versein világosan érezhető, hogy szívből jönnek, nem határidőre, megrendelésre készültek.
 
Őszinte egyszerűsége élesen elválasztja őt korunk legtöbb költőjétől. „Talán nem is vagyok igazi költő” gondolhatja néha, a modern verseket olvasva. E kétkedésének így ad hangot Talán majd ma eldobom a tollam című versében:

...de ne fájjon, ha a költészet itt hagyott!
Talán sosem volt velem s az enyém
a líra tolla, a múzsák csókja?
Giccses badarság minden költemény,
s csak a betűknek voltam bolondja?
        tudom, gyémántok között, voltam én a szén 

Én a magam részéről szívesen olvasom Tóth János verseit és remélem, hogy még sokáig nem dobja el a tollat (vagy inkább a billentyűzetet).  Ha valakinek nem tetszik az efféle „szén”, keresgélje csak nyugodtan a „gyémántokat" a modern(kedő) kortárs költészetben. Aki megtalált akár egyet is, tegye meg, hogy szól nekem…