emberek,
emberi tulajdonságok versekben
József Attila
(Indiában, hol
éjjel a vadak...)Karinthy Frigyes
ElőszóKosztolányi Dezső
Halotti beszédVerseghy Ferenc
Az igaz bölcs
Lehetetlen lenne összeszámolni,
hányféleképpen látták és írták le az emberi természetet az írók és a
költők.
Egészen szélsőséges álláspontokkal is találkozhatunk: van, aki
az egekig magasztalja az emberi fajt, és van, aki teljes
lemondással nyilatkozik róla:
Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
(Szophoklész)1
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
(Vörösmarty)
1. A sors furcsa iróniája, hogy Szophoklész idézett művének legismertebb fordítása éppen egy olyan embertől származik, aki nem hogy csodálatos nem volt, de nála undorítóbb lényt elképzelni is nehéz lenne. Trencsényi-Waldapfel Imre, amikor éppen nem tanított vagy ókori műveket fordított, akkor munkásőr-egyenruhában fenyegette azokat a diákokat, akik nem akartak belépni a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. Az talán soha nem fog kiderülni, hogy ő maga lőtt-e fegyvertelen emberekre és ha igen, hányat ölt meg közülük, hogy hány magyart juttatott börtönbe azért, mert az övétől eltérő volt a véleményük, és valószínűleg senki sem fogja összeszámolni, hogy hány hazafi meghurcolásában vagy külföldre üldözésében volt része, de feltehető, hogy a Munkásőr-emlékérmet nem azért kapta, mert tétlen szemlélője volt az 1956 -os forradalom utáni kegyetlen megtorlásoknak.
Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
(Szophoklész)1
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
(Vörösmarty)
Volt költő, aki nem általában az
embert, hanem egy-egy emberi tulajdonságot magasztalt vagy állított
pellengérre (mint például József Attila fenti versében a
mértéktelen nagyravágyást). És voltak olyanok is, akik az emberi
természet összetettségéről, sokféleségéről írtak verseikben.
Ha a versek nem is adnak biztos választ arra a kérdésre, hogy milyenek az emberek, mindenesetre segíthetnek elgondolkodni rajta.
Ha a versek nem is adnak biztos választ arra a kérdésre, hogy milyenek az emberek, mindenesetre segíthetnek elgondolkodni rajta.
1. A sors furcsa iróniája, hogy Szophoklész idézett művének legismertebb fordítása éppen egy olyan embertől származik, aki nem hogy csodálatos nem volt, de nála undorítóbb lényt elképzelni is nehéz lenne. Trencsényi-Waldapfel Imre, amikor éppen nem tanított vagy ókori műveket fordított, akkor munkásőr-egyenruhában fenyegette azokat a diákokat, akik nem akartak belépni a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. Az talán soha nem fog kiderülni, hogy ő maga lőtt-e fegyvertelen emberekre és ha igen, hányat ölt meg közülük, hogy hány magyart juttatott börtönbe azért, mert az övétől eltérő volt a véleményük, és valószínűleg senki sem fogja összeszámolni, hogy hány hazafi meghurcolásában vagy külföldre üldözésében volt része, de feltehető, hogy a Munkásőr-emlékérmet nem azért kapta, mert tétlen szemlélője volt az 1956 -os forradalom utáni kegyetlen megtorlásoknak.