Vers


Tóth János

ŐSZ LÉP A TÁJRA

Ősz lép a tájra már megint,
A múló idő arcomba legyint.
Hulló falevelek, sárguló erdő
Súlyos terhével szürke felhő
Lassan baktat az ég peremén,
Majd könnyezve terül fölém.
Sírni kezd, de zokogásra vált
Könnyei között galamb szállt
Egyedül, bús magány a társa,
Nyárban maradt turbékolása.
Egy faágra lebben s feje forog,
Rám néz, Én vissza s elindulok
Céltalan csak úgy visz a lábam,
Szomorkodom e síró őszi tájban.



A költő további műveit itt olvashatod el:

Tóth János költeményei

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, a szerző szíves engedélyével közöljük.